Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hova forduljak, ha a pszicholó...

Hova forduljak, ha a pszichológusok eddig nem tudtak segíteni, és magamon se tudok, és pénzem sincs rá?

Figyelt kérdés

12 éves korom óta van halálvágyam, a családomban előfordulnak/előfordultak pszichiátriai zavarok, úgymint mániás depresszió (nagyszülők), alkoholizmus (apám), anyám pedig nárcisztikus. Rettenetesen dühös tudok lenni a szüleimre, hogy miért voltak ilyen felelőtlenek, hogy a semmire születtünk meg a testvéreimmel, aztán magunkra is hagytak, sőt anyám felvette az áldozati pózt is, hogy miattunk dolgozza magát idegbeteggé.

Én függő személyiség vagyok, felismertem párkapcsolati és szerfüggőségem, ma már nem jellemző, hogy használom ezeket, de csak a tüneti kezelésig jutottam el, és az önszeretet gyakorlom, próbálom felépíteni az életem, de a lelkemben nem tudom bepótolni az űrt. Van egy aspergeres/autista vonal is bennem, huszonévesen jöttem rá, hogy semmit nem értek a szociális világból, holott hiányzik nekem, hogy tudjam élvezni a szocializálódást, de iszonyatosan leterhel, és nem tudok szerepeket játszani. Elkezdtem egy új életet és próbálok pozitív lenni, de egy hipomán, feldobott időszakom után az egyetemen jött egy kiégés és most depressziós vagyok.

Pszichológussal már próbálkoztam, de nekem nem életmód-tanácsadás kell. A pszichológusnál azt kaptam vissza, hogy helyesen látom a helyzetem, öntudatos vagyok és jó úton járok, nincs dolog, amivel szembesíteni kellene engem, mert tudom, hogy kellene működnie dolgoknak, de zsigerből máshogy működök és azt hiszem, képtelen vagyok a normális ember életét élni, mert az nekem túl sok, egyenes út a kiégés felé.

Egész életemben magányos vagyok és nem tudok kivel beszélni, a sötét gondolataimról és a depressziómról. A barátaimat nem tartom helyesnek ezzel terhelni, egy magánember ezzel nem hiszem hogy tud kezdeni bármit is.

Milyen szaksegítséget kérhetek? Súlyosnak érzem a problémám.



máj. 5. 13:34
 1/6 A kérdező kommentje:
Ami a szocializálódást illeti, egyszerűen nincs közös nyelvem az emberekkel, viszont járok autista csoportba, ahol az emberek hasonló dolgokkal küzdenek, kapok megértést, de ettől még nincs kedvem élni. Mindent értelmetlennek látok
máj. 5. 13:39
 2/6 anonim ***** válasza:
Sajnos ha úgy vesszük tényleg minden értelmetlen, de ez nem ok arra hogy megöljük magunkat.
máj. 5. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
0%

"A pszichológusnál azt kaptam vissza, hogy helyesen látom a helyzetem, öntudatos vagyok és jó úton járok, nincs dolog, amivel szembesíteni kellene engem, mert tudom, hogy kellene működnie dolgoknak, de zsigerből máshogy működök és azt hiszem, képtelen vagyok a normális ember életét élni, mert az nekem túl sok, egyenes út a kiégés felé"


Hat akkor bena pszichohoz jartal. A valodi kerdesek es megoldando feladatok itt kezdodnek, vele pedig csak eddig "jutottal"? Ez sehova se jutas. Miert mukodsz "zsigerbol" mashogy? Itt van a kutya elasva,ezt nem feszegette tovabb ez a "szakember"? Ami a "zsiger" az a problema - trauma, csaladi minta, elcsuszas.

máj. 5. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
62%

Utolsó:

De a “zsigerből” lehet emellett az autizmus, asperger is, amin pedig nem lehet változtatni

máj. 5. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

3-mas!

Kerestünk okokat, miért működök máshogy, de nekem gyengék voltak azok az okok. Egy csomó minden nincs megmagyarázva.

Igen, lehet hogy gyenge volt a szakember. Kívülről talán okésnak nézek ki, de ezen át kellene látni, nem?

Nem szeretném azt érezni, hogy meg akarjanak változtatni kívülről. Nekem megértés kellene, én sokmindent máshogy tapasztaltam az életemben, mivel engem a szociális élet nem formált, csiszolt, hanem akadályokat képzett és elbizonytalanított magamban.

máj. 5. 14:22
 6/6 anonim ***** válasza:

5

Senki nem szereti azt erezni, h kivulrol akarjak megvaltoztatni, es a pszichologusnak nem is ez a dolga.


Az autizmushoz nem tudok hozzaszolni, de ugy tudom az is fejlesztheto. Aspergeres haverom nekem is van, tenyleg nehezebb hozza kapcsolodni, de miota a tarsasagunkba jar, rengeteget valtozott, javult, lazult. Legalabbis velunk tuti, az egesz vilagra meg kinek van szuksege :)

máj. 5. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!